Álmok útján...

...indultam ezelőtt hat évvel, azokon a nyaratbúcsúztató napokon.
Akkor úgy éreztem, hat év az olyan hosszú idő, hogy ki sem lehet gondolni a végét.
Nem is gondoltam rá...mindaddig, amíg egy szép napon meg nem lepett és bejelentkezett. Azt mondta, még néhány nap és itt lesz. Azt sem kérdezte, akarom-e vagy sem? Nem, ő csak jön és pontot tesz valamire.
És hogy mi ez a valami...nos, ez az, amin tizenkettedik és egyben legutolsó szesszióm gyönyörűségesen kínos napjain elgondolkozám.


Általában az erkélyen ülünk: 
én, aki a piszkos munkát végzi, két párnával felpolcolt széken. Lényege: később zsibbad a hátsó => késlekedik a könyv mellőli felállási kényszer. :) Körülöttem poharak, tányérok, csokimaradékok, almacsutka, napló, Mai Ige, színesebbnél rikítósabb text-markerek, hajcsattok meg hajgumik, esetleg fogpiszkálók vagy éppen körömlakk...no meg mellesleg az "anyag". Úgy...mellesleg :P

Aztán itt van Zuzu, a kaktusz...emlékek őrizője és néhanapján felidézője...Zuzu virágozni szokott...most is lesem, de egyelőre mindhiába...







A begóniát szülinapomra kaptam anyumtól, akiről mindenki tudja, hogy szereti a "gazait" (hogy a tesómat idézzem)...csodálom is, hogy volt szíve itthagyni ezt a gyönyörűséget nálam. De ezen fotográfia is  bizonyítja, hogy igenis él, sőt, nyakra-főre virágzik és élete első szesszióját büszkén viseli :)

Végül pedig itt vannak a saját kézzel ültetett büdöskéim, akikre büszke vagyok...mert sárgák és bordók és narancssárgák és egyszerűek, de nagyszerűek, mert olyanok, mint én: nem tökéletesek (mert kicsit tényleg büdösek), de szívósak és jól bírják a gyűrődést :)

  Hát, be kell valljam, közülünk igazán csak én vagyok az, aki nem csak napozik és sütkérezik egész nap, hanem az agyát is használja időnként...hol hasznos, hol haszontalan dolgokra...
Például arra, hogy kipróbálja, mi történik, ha saját magát akarja "ignore"-ra tenni a messengeren...akinek még nem támadt ez a zseniálisan pihent ötlete, azt felvilágosítom: kiugrik egy kis ablak a következő üzenettel:
"You cannot ignore yourself!"
  Csak ültem és bámultam...van ebben valami...szeretnék néha kibújni a bőrömből, más lenni, más helyen és más időben...vagy legalább hat évet visszamenni az időben. Vinném az eddigi tapasztalataimat és újraírnám az éveket...kitörölném a hibákat és megragasztanám a széttört álmokat...újra hinnék abban, hogy a világ sokkal több, mint amit látunk belőle...hogy tele van csodákkal és szívet dobogtató dolgokkal, csak akarni kell megélni őket.
  De azt, ami voltam s amivé lettem, semmibe venni nem tudom. Nem tudom mellőzni magam.
Mert az utóbbi hat év minden élménye, minden kihívása, minden sikere és átélt csodája, minden újabb érzése, minden rossz döntése és elhibázott lépese, minden szétporladt vágya és szívembe vésett emléke csíszolt egyet rajtam...lassan, szinte észrevétlenül.
És most, hogy hirtelen lezárul egy szakasz, észreveszem, hogy más vagyok, mint aki elindult ezen az úton.
Jobb napokon számba veszem  és eltűnődöm a sok csodán, amit megtapasztaltam...a dolgokon, amiket megtanultam...a barátokon, akik beléptek az életembe...az élményeken, amelyek mára már emlékekké gömbölyödtek.
Aztán vannak borús, kedvetlen napok, amikor semmi sem jó, amikor elegem van a "felnőttesdi"-ből, abból, hogy erősnek kell lenni és eszembe jut, hogy voltak félelmek, volt szorongás, könnyek, volt szégyen és lehajtott fej, volt magány és kétségbeesés, csalódás és összetört szív...volt sok dolog, amikről azt hittem hajdanán, hogy megúszom őket. És íme, kiderült, hogy én is emberből vagyok. És mint olyan, nekem is át kell élnem a dolgokat, amelyek sokszor annyira egyformává tesznek bennünket, embereket.

Ez a bejegyzés talán nem sokat mond, pont azért, mert semmi új nincs benne...de hát mit tehet az ember ilyen napokon, amikor azzal kel és azzal fekszik, hogy "tanulni kell vadul", ahogy Zorán énekli? Mi mást, ha nem azt, hogy ezerszer újra és újragondolt gondolatokkal foglalkozik és próbálja kitalálni, hogy ki is ő tulajdonképpen és merre tart az élete...hogy mi volt és mivé lett...és hogy amivé lett, az megfelel-e annak, amit a Tervező kigondolt még a kezdetek kezdetén...
És nézi a marosparti naplementét...Imola, Zuzu, a begónia és a büdöskék.
(ezen rész folytatása június 11. után...addig más dolgokról.)

"Lásd az Isten munkáját:

mert ki tudja egyenessé tenni, amit görbévé tett?

Jó napon légy jókedvű, rossz napon lásd be:

ezt is éppen úgy, mint azt, az Isten csinálta,

hogy ki ne találjon az ember jövőjéből semmit."

                                     Préd. 7:13-15

 

"Ma lesz a holnap tegnapja..."

“Az időben minden megmarad, de olyan színtelen lesz, mint azok a nagyon régi fényképek, melyeket még fémlemezre rögzítettek. A fény, az idő lemossa a lemezről a vonások éles és jellegzetes árnyalatait. Forgatni kell a képet, s a világítás bizonyos fénytörése szükséges ahhoz, hogy a vak fémlemezen megismerjük azt, kinek arcvonásait egyszer magába szívta a tükörlap. Így halványodik el az időben minden emberi emlék. De egy napon fény hull valahonnan, s akkor megint látunk egy arcot.”

                                                (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)

"- A szárnyaim elfeledték, hogy kell repülni, mert mindig csak megjátszottam, hogy repülök. Van értelme a szárnynak, mely képtelen repülni? - Van, mert a szárnyak őrzik annak az emlékét, amikor még tudtak repülni."  (AIR c. film) "Tudom, hogyne tudnám, hogy egy íz, egy dallam váratlan erővel kelti olykor életre régmúlt pillanatok emlékét. De csak másodpercekre. Elillan a káprázat, lehull a függöny és ismét nyakunkon a zsarnok jelen. Pedig de gyönyörű is lenne, ha lehetne egy teába mártott süteményben fellelni egész múltunkat!"       (Robert Merle)          Történt egy kicsit napos, kicsit szeles májusi vasárnap délután...képekbe zárt tovatűnő pillanatok...

Nahát! :)

A tegnap az történt, hogy blog díjat kaptam!! Aminek persze nagyon megörültem és amit szépen ki is biggyesztek ide: 

Akitől kaptam: Hermina , ez úton is köszönöm  neki, hogy kreatívnak ítélte a blogomat

Ezzel a díjjal együtt jár egy szabályzat is:

1. meg kell köszönni a díjat , annak akitől kaptam
2. a logót ki kell tenni a blogba
3. be kell linkeljem azt , akitől kaptam
4. írnom kell magamról 7 dolgot
5. tovább kell adnom 7 embernek
6. be kell linkelnem őket
7. megjegyzést kell hagyni náluk , hogy tudjanak a díjazásról

Huh, na lássuk...megköszöntem, lógót kitettem, belinkeltem az ajándékozót...ja igen, hét dolog magamról...már vagy hetvenhetet leírtam ide a blogba...na de talán akad még hét

Szóval:

1. Már ezer éve egyetemre járok! Na jó na, csak hat, de az is sok...és csekély egy hónap múlva vége...még egyelőre nem dolgoztam fel, de attól még tény és való

2. Újabban elment az eszem sétálni és nem tudom visszahozni, hogy befogjam tanulni...pedig most már nagyon a körmömre ég a gyertya...

3. Két kedvenc idei szülinapi ajándékom egy pár katibogár fülcsi és a kedvenc narancssárga és sárga színeimben pompázó szőttes szőnyeg.

4. Szeretek bámulgatni befele mások lakásába esténként, hogy lássam a berendezést, bútorokat,  dekorációt stb. Tudom, hogy nem szép dolog, de akinek nincs mutogatnivalója, miért nem huzza be a sötétítőt?

5. Még mindig ragaszkodom hozzá, hogy van (kell legyen) a nőnek női büszkesége és a férfinak bátorsága.

6. Tisztára kiköpött apám vagyok, tehát biztos lehetek benne, hogy nem cseréltek össze senkivel a kórházban annakidején (semmiféle ilyen trauma vagy identitászavar nem fenyeget)

7. A nevem egyik jelentése "mocsár", "hínár", "vizenyős terület". Szép, ugye?

Nos, ez túlságosan is elég belőlem mára...a díjat tovább kellene adni hét embernek, de sajnos én csak egynek fogom, először is azért, mert nincs olyan sok ismerősöm, akinek blogja lenne, ráadásul nem akármilyen, hanem kreatív, másrészt pedig azért, mert akinek még átadhatnám, az már kapott és ugyebár  a jóból is megárt a sok.

Tehát, az én kreatív blogger díjazottam Zsófi , aki mégsem bírta ki, hogy ne blogoljon és akit szívesen olvasok, mert igazán jókat firkant. 

Csendes, pihenős, értelmes dolgokkal teli hétvégét mindenkinek, aki olvas! 

 

Variáljuk a pudingot és egyebek...

Jó volna valami igazán lényegeset, igazán mélyet és értelmeset írni a bohóckodások után...de hát nem jön az csak úgy magától. Vannak napok és napok...azt hiszem, az élet nagy dolgain elgondolkodni igazán csak akkor lehet, ha átölel a csend és elhalkul a világ. Zajban, tömegben, rohanásban minden, amit hallok, csak összekuszált szavak, mondattöredékek, félig kigondolt gondolatok, amelyek arra várnak, hogy letisztuljanak, hogy megtalálják értelmüket s helyüket bennem. De ehhez kell a csend. Kell, hogy kikapcsoljam a számítógépet, kell, hogy letegyem a könyveket, hogy abbahagyjam a takarítást és a mosogatást és minden egyéb, életbevágóan fontosnak tűnő dolgot. Mert én nagyon jól tudok futni a csend elől...ő pedig folyton üldöz engem. Még egyelőre nem ért utol úgy igazán, ezért van az, hogy ez a bejegyzés most nem elmélkedés lesz, hanem...hát egy kis igazán gyakorlati dolog...egy is konyhabűvészet
Állítólag naplószerűség ez, ami rólam (is) szól. Nos, szeretnék én mindig csak okoskodni és értelmeseken gondolkodni, de bármennyire is akarnám szépíteni a dolgokat, az az igazság, hogy az evéssel több időt töltök, mint az előbbiekkel
Nincs mit magyarázkodni, Imola szeret enni és hiába, ha kaja a téma, az is rólam szól. Az is én vagyok...
Nos, ha ezt ilyen szépen letisztáztam itt, jöhet a lényeg: két fincsi desszert recept, amiket az utóbbi időben próbáltam ki és érdemesnek tartom a megosztásra...olyan egyetemistáknak vagy bárkinek, akinek kevés az ideje, sok a vendége, nem jön az ihlete és ráadásul nincs lere se
Dedikálom Kingának, azzal az üzenettel, hogy tényleg egyszerű elkészíteni őket! Nem viccelek! Ja és a "babádat" is leszeded a lábáról vele

"Árva" pudingok

Kell hozzá: 
2 eperízű puding
1 l tej
5-6 kanál cukor
egy csomag Choco Latte Instant (Dr. Oetker)
2 kanál vaj
Díszítéshez:
banán, kakaós keksz,
egy csomag  átlátszó zselatin (Tort-Gelee, Dr Oetker)


Elkészítettem az eperízű pudingokat a csomagoláson levő utasítás szerint (500ml tej és 3 kanál cukor egy csomaghoz), majd hagytam hülni 30 percet szobahőmérsékleten. Utána belekevertem a vajat. Vízzel kiöblíntettem öt fagyispoharat és a puding 2/3át beleöntöttem ezekbe. A maradék pudingba belekevertem a Choco Latte port, úgy, hogy ne maradjon csomós. Ezt szépen beletöltögettem az epres pudingok közepébe. Két órát hülni hagytam. Mikor teljesen kihült, tányérra borítottam őket (tiszta élvezet látni, milyen szépen kicsúsznak az üvegformából, ha azokat előzőleg kiöblínted vízzel). Innen tovább a dekoráció az már a fantázia dolga...én tettem rájuk kakós kekszet és egy egy banánkarikát...azok a kis rózsaszín virágocskák tejporból vannak :)
Azért neveztem el őket árva pudingoknak, mert szinte nem volt ki megegye őket...miután beleadtam mindent, kedves barátnőim felhívtak, hogy mégsem jönnek, csak másnap...volt is duzzogás, de hát nem volt mit tenni, zselatint tettem a banánkarikákra, hogy ne barnuljanak meg és be velük a hűtőbe másnapig...én tudok enni, de azért ennyi pudingot mégsem. Ami a képen nem látszik, az az, hogy belűl csokis réteg rejtőzik...Cseles, ugye?

 Citromos álom 

Kell hozzá:
babapiskóta (kb. 400g)
0,5 l tejföl
0,5 l tejszín
2db citrom
11 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor

Végre kipróbálhattam az első, vadiúj mixerem, amit anyuméktól kaptam szülinapomra :)
Szóval vettem a tejfölt, habosra kevertem a cukorral és a vaniliával, a citromok reszelt héjával és levével (kell vigyázni a magokra, mert ha nem, úgy jársz, mint én, halászod őket ki a tejfölből :) Ja és nem tettem mély tálba => a fejem teteje is tejfölös lett, nem beszélve a csempéről ).
A tejszínt kemény habbá vertem fel, majd óvatosan belekevertem a tejfölt.
Egy kisebb tepsi alját (lehet jénai tál is) kiraktam babapiskótával, rákentem a fele krémet, majd egy újabb babapiskóta réteg és rá a maradék krém, szépen elsimítva. Egy éjszakára hűtőbe tettem (vagyis már lefekvés előtt megkóstoltam, mert kíváncsi voltam :) ) Másnap szépen lehet szeletelni, a piskóta is megpuhul.
Dekoráció: cselesen megtekert citromkarika és az emelet folyósójáról lenyúlt japánrózsalevél (a menta levél normálisabb választásnak tűnik, de nekem az nem volt )
Egyszerű, könnyű és finom...a kísérleti alanyok is alátámaszthatják

 Hát ez volt a két recept, elnézést azoktól, akiket nem passzionál a konyhaművészet, de még két kép muszály bekerüljön ide, ezúttal recept nélkül: negyed évszázados szülinapi tortám. Kávétorta extra díszítéssel, az egész made by Dimény Anyu és expressz házhozszállítva! Igazi meglepi! Figyelem: nyálcsorgás-veszély!
Receptet kérésre vagy egyenesen az Anyutól :)

"Elfogadni tudni a boldog napokat, de az örömteleneket is. Sem kicsordulni, sem elsivárulni. Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni. Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni. Nem hivalkodni, és nem tetszelegni: sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő. Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét. Az úton járni, majd végig menni; a nagyságot az erénnyel, nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni - disz, ragyogás, külcsin nélkül." (Tatiosz)