Örök reménykedő...

Csak egy hétfő este, hétfő esti hangulattal. Addig nehéz a hét, amíg beindul
Gondolkodom, hogy hogy is lehetne megfogalmazni azt, ami ezekbe a sorokba kívánkozik... bámulok kifele az ablakon... éjszakai fények. Amerre a legkisebbek és "mozognak", arra megyek "haza"...de most itt vagyok. Itt, ahol tavasz van, ahol virágoznak a fák és én elméletileg ki sem látszom a sok "ezt is meg azt is meg kell csinálni"-ból. Elméletileg. Gyakorlatilag még csak készülődök a nagy hajrá-ra.
Kellene nekem ENERGIA, KEDV, MOTIVÁCIÓ, valami VITAMINOK vagy mi, LELKESEDÉS, KITARTÁS, egy kicsit több ÉSZ...tovább nem is sorolom. Ha lehetne, megvenném őket a sarki boltban...de krízis van, zár be a bót
Valamim azért már megvan...a tegnap kaptam és még nem is tudtam, hogy hiányzik a listámról. Ez pedig a REMÉNY.
Van úgy néha, hogy az embernek nincs kedve pont esős időbe, pont a Vártemplomba, pont istentiszteletre menni vasárnap délelőtt...és mégis elmegy. És pont jól teszi.
A prédikáció...hát az is jó volt...1 Pét. 1:3  "Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által ÉLŐ REMÉNYSÉGRE."
Bár az igehirdetésben a remény igazán nagy méreteket öltött, átfogva nemzetünket, egyházunkat, igazi vízióként szárnyalva a templom falain túl...az én reményem mégis egészen kicsike volt...és be kell valljam, önző is, mert csak magamra gondoltam...na jó, mondjuk még néhány kedves barátomra, akiknek tudtam, hogy jól jön...de ez a max...:)
   Viszont a prédikáción túl, igazából az énekek voltak azok, amik a "szívemhez szóltak"...pedig ha valaki beállna egyháziének-újítónak, én biztos...drága jó kis 500-600 éves énekeink...a dallamokkal folyton bajban vagyok...a szöveg meg...hát megnézném azt a lázadó "ultramodern" tinit, akit meghatna az amúgy kétségkívül értékes nemzeti hagyaték...de hát kifürkészhetetlenek az Úr útjai...és nemhiszem nem direkt csinálta most is :)

400b (A 66.zsoltárból):                             

2. Ő hallja lelked óhajtásit, Miket nem mersz elmondani,
Szívednek titkos sóhajtásit Neki meg lehet vallani,
Tudja minden bánatidat, S bölcsen vezérli dolgaidat:

Légy csendes szívvel!

3. A segítség, bár néha késik, De bizonnyal eljön végre
A várakozás rosszul esik, De majd válik üdvösségre.
Mi lassan jő, bizonyosabb, Ami késik, kívánatosabb:

Légy csendes szívvel!

331.

2. Ha nehéz időkben elcsügged a szívem,
Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem!
Ha kétség közt hányódom
És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!                    
3. A földön ha elvesztem szerelmem tárgyait,
Maradjon meg mellettem szerelmed és a hit.

Csak azt el ne veszítsem, mi benned, ó, Úr Isten,          

Remélni megtanít!

Hát igen...élő reménység Benne, abban, hogy ha sokszor nem is értem útjait, attól még Ő tervezte őket, reménység abban, hogy a holnapom is kezében van, abban, hogy sem magasság, sem mélység, sem hatodév, sem rezi, sem tavaszi fáradtság, sem szívfájdalom, sem lustaság, sem kétségbeesés szóval semmi el nem választhat tőle...mert megígérte.

Sokszor jól esik síránkozni, egy kicsit panaszkodni Istennek...tisztára jól esik néha hivatalosan  kilátástalannak  nyílvánítani egy egy helyzetünket...de bármennyire is tagadjuk, a legszerencsétlenebb pillanatokban is mindig ott pislákol valami...vagyis Valaki...na hát ezért maradok én, mégha nem is akarok: örök reménykedő...
Van REMÉNY, most már jöhet a többi hiánycikk is...ja s "most azért megmarad!" (muszály neki )

Képek: szobasarok, részlet a pár négyzetméterből, ahol "én vagyok az úr"=> tehát a falra is festhetek=> tehát festettem ;)                          

 P.S: s&e, gondolok rátok!