Történt 2020 március 28.-án
Az estéhez közeledve az volt az érzésem, hogy a mai olyan átlagos nap volt...Semmi különösen vicces, tragikus vagy keser-édes nem történt... De aztán lezajlott az este is és került bele két óra alatt legalább tíz féle hangulat...S már megint azt sem tudom, nevessek, sírjak...vagy írjak.
Az estéhez közeledve az volt az érzésem, hogy a mai olyan átlagos nap volt...Semmi különösen vicces, tragikus vagy keser-édes nem történt... De aztán lezajlott az este is és került bele két óra alatt legalább tíz féle hangulat...S már megint azt sem tudom, nevessek, sírjak...vagy írjak.
Reggel kicsivel hét után egy üres tejes palackkal az arcomban ébredtem, amit Dániel mindenképpen ki szeretett volna vinni a lakóház elé, hogy a tejes néni elvihesse. Félálomban csak a "tej" szó jutott el az agyamig s annyira fáradtnak éreztem magam, hogy bármire igent mondtam volna, csak aludhassak még egy kicsit...A lakás ajtajának nyílására tudatosult aztán bennem, hogy a gyermekem pizsamában, valószínüleg gumicsizmában, kezében egy üres tejes palackkal éppen arra készül, hogy elhagyja a lakást és nagy eséllyel kizárja magát odalent...S ráadásul kedd sincs, tehát ma biztosan semmi tej nem fog érkezni. S reggel hétkor főleg nem.
Erőt vettem hát magamon, az akciónak idejében véget vetettem s hát ezzel be is indult egy újabb nap nálunk.
Délelőtt kirakósok és matricák közepette megtudtam, hogy a tengeralattjáró az egy olyan jármű, ami a víz popója alá tud úszni s ezen percekig nevetnem kellett.
A nap folyamán a két fiam öt féle sérülést szenvedett, mindenik maradandó foltokkal, dudorokkal, horzsolásokkal (ajtószélnek rohanás, fejest ugrás a padlóra, egy-egy elhasalás a térköves udvaron plusz egy egymásba botlás a lépcsőházban), minek következtében egész nap "hidegeket" szedegettünk a fagyasztóból, hogy a sérült alanytól az éppen nem szenvedő mindig el akarja venni játszás és kísérletezés céljából.
"Nem, ez most a Péteré, neki fáj a feje!
"De nekem is kell egy hideg!"
Péter ordít, nem akarja a hideget a dudorra, mondom, akkor adjuk Dánielnek, akar vele játszani. Erre Péter:
"Neeemmm, hideg enyém! Neeem hideg Dádi!" S ordít, ahogy a torkán kifér. Hogy most a fájdalomtól vagy a birtoklásvágytól, ezt már nem tudom eldönteni.
Ugyancsak a délelőtt folyamán tudom meg azt is, hogy a kukkantó olyan eszköz, amivel a tavon a kacsákat lehet messziről nézni s ezen megint derülök egyet.
A délután a kertben telik, ami az utóbbi időben erősen jó helynek bizonyul. Dániel a nyakamban ülve húsvéti tojásokat aggat a fára, állítólag ez lesz a húsvéti nyuszi meglepetése, hogy ne csak mi lepődjünk meg azon, amit a nyuszi hoz nekünk, hanem ő is örülhessen.
Az eredménnyel mindenki meg van elégedve.
Aztán sárgarépa és petrezselyem magokat ültetünk, a négykezes segítség miatt inkább csoportokba a sor helyett, de annál nagyobb lelkesedéssel. Aztán van még trambulinozás, fenékcsípkedős játék, (ez a legmenőbb most nálunk) labdázás, sós pálcika evő- és egymástól elkobzó verseny, tűzoltózás locsolócsővel s még egyebek is.
Sötétedik, mire a hazafelé ballagunk, a hangulat kimondottan jó, mire Péter eltaccsol a földön s a csöndes, meghitt, naplementés tájban lágy szellő simogatja arcunkat és fület hasogató gyereksírás háborgatja lelkünket...az enyémet meg vagy 18 családét valószínüleg.
Hogy a figyelmét a sajgó tenyeréről eltereljem, a vékony, sarló alakú a holdra mutatok, pont jól lehetne hintázni rajta, ha egyik felére Dániel, a másikra Péter ülne.
Erre Dániel teljesen felvillanyozódva:
"-De ha már ott fent vagyunk, akkor bemehetnénk Istenhez vacsorára, biztosan főzött valamit. Szétnyitja a felhőket, mint egy függönyt s odamegyünk.
Ott vannak gyerekek? "
"- Sok sok gyerek van ott fent."
"- És egy kisfiú is van?"
"- Persze."
"- Akkor neki biztos sok játéka van. Akkor vacsora után játszunk majd egyet."
"- Ott fönt a gyerekek mindig boldogok s folyton csak játszanak, nincs semmi más dolguk."
"- Anya, de nekem itt lent is csak játék dolgom van. "
Jó is lenne tényleg, csak sajnos ahogy beérünk s lefekvéshez készülnénk, csak úgy röpködnek a levegőben az utasításaim: mossatok kezet, vetkőzzetek le, mássz be a vízbe, ne spriccold a szemébe, ne verd ki a vizet, ne ugráljatok a kádban....mindezt a konyhából kiabálom, váltakozva és ismételgetve, mint egy mantrát, közben sajnálkozom, hogy Isten nem teljesítette azonnal Dániel vágyát s így mégiscsak "földi" vacsorát kell összedobnom.
A napnak ez a pontja már általában kritikus szokott lenni, a fiúk, ha fáradtak, mindig túlpörögnek, nekem meg már vékony a türelem-cérnám.
Így aztán tíz percnyi vad vízi sport után, mikor azt hallom, hogy anya, anya, gyere hamar, Péter!", tudom, hogy ez most nem fog jól elsülni és érzem, hogy a cérnámnak annyi.
A fürdő vízben úszik, Péter pedig szó szerint tikácsol és fuldoklik a víz alatt, felállítom, de beletelik pár hosszú másodpercbe, amíg abbahagyja a köhögést és képes lesz elkezdeni az ordítást...közben én kikelve magamból elkezdek kiabálni, hogy megmondtam, hogy hagyjátok abba az ugrálást, Dániel kap egy taslit is a fejére, most már ő is ordít s én, mint aki kívülről látja magát, ebben a pillanatban már tudom is, hogy mit rontottam el, hogy felelőtlen anya vagyok, mert nem tettem a kád aljába a csúszásgátlót, mert túl sok vizet engedtem a kádba, mert magukra hagytam őket...S rettenetes anya vagyok, mert ordítozok meg pofozkodok s igazából nem is ők a hibásak...Két vizes gyermek ordít a piros színű fürdővízben s sírna velük a megint csődött mondott anya is, ha az ijedtség és a méreg mellett még a sírásnak is hely maradna. Vagy ha nem kellene mégis kiszedni a gyerekeket, megvacsoráztatni és lefektetni őket.
A gyerekek sírása végül abbamarad, a pizsamába öltözés után kibékülünk és megöleljük egymást, vacsora alatt megint viháncolnak s arra gondolok, hogy látszólag milyen hamar tovább lépnek a gyerekek a rossz dolgokon...De közben tudom, hogy csak látszólag. Rossz lelkiismerettel olvasom azt esti mesét.
Murphy törvénye szerint ( “ami elromolhat, az el is romlik.“) ha egyik nap jó anyának érzed magad, másnap te leszel az univerzum legrosszabb anyja, aki biztos, hogy mindennek való, csak anyának nem...
De hadd ne általánosítsak. Mert az univerzum legrosszabb anyja csak egy lehet. Az meg én vagyok.
Amikor apa ügyeletes, mi hárman a "nagy" ágyban alszunk s ez most különösen jól jön, mert összbújhatunk kicsit...Bocsánatot kérek a viselkedésemért, Dániel is az övéért (mindig meglep, hogy pontosan tudja, miért kell bocsánatot kérnie), elmondjuk, hogy ki mit csinált rosszul, mit kellett volna másként s hogy legközelebb megpróbáljuk ... s az esti imában segítséget is kérünk hozzá.
Kettőnk közül én vagyok a szkeptikusabb, ami a jövőt illeti...
"Százszor elbuktam, Te megmentettél
Telve irgalommal, Te értem jöttél
A Te fényed áttör minden sötétségen
Örök Isten, dicsőséged nem ér véget"
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése