"...begubózom, mert mindenütt tél van; a vihar elől boldog emlékeimbe takarózom." Johann Christian Friedrich Hölderlin

2016. december 26., hétfő

December 24...történet a fotók mögött

Igaz történet 

Reggel korán kelünk. Pontban hatkor. Mert egy féléves gyerek karácsonyban is hatkor kell. Ha karácsony, ha nem. Ő nem tudhatja. Mint ahogy azt sem, hogy anya az éjjel egykor feküdt, mert azt a madártej-szeletet csak meg kellett csinálni. Mégsem lehet ünnep süti nélkül. Pedig apa nem is sütis. A babának pedig nem való madártej. Csakis anyatej.
No meg ott a fasírt. A sajtos-sonkás kiflik. A töltött káposzta, hatvan darab (anya elszámolta magát). S egy kis padlizsán. És utoljára, fogmosás előtt még az őzhúst is megforgatta a páclében. Naponta kétszer forgatni kell, ezt írta a recept. De ezt már csak úgy, félálomban.

Szóval hatkor beindul az élet. Apa még munkában. Hiába ígérte, siet haza, most mégis fogorvoshoz kell mennie. December 24.én reggel kilencre. Sürgőségileg. De azért siet haza.
Anya kicsit elszontyolodik. Ebbe a napba annyi minden bele kell férjen. S mindennek tökéletesnek kell lennie. De miért is? Pedig olvasta, pont a napokban, hogy nem a lényegtelen a lényeg. Nem a sok fogás, a díszítés, a karácsonyfa. Hanem a szeretet. A Születés. A Jézus születése. És mégis. Nem tudja lerázni a kényszert, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie ezen a napon. És mindennek bele kell férnie.
A gyereket tisztába kell tenni. A gyerek enni kér. Reggeli-babusgatni kell. Aztán reménykedni, hogy eljátszadozik kicsit egyedül. Mert a konyha szanaszét, a mosatlanok egymás hegyén-hátán. Porszívózni kell mindenhol. És mindenhol játékok. Mindenhol minden van.
Apa még délelőtt hazaér. Boldog, mert megmentették a fogát. Neki mára már van egy ajándéka. Anyának osztozni kellene apa örömében, ami a fogat illeti. De anya agyában cikáznak a gondolatok és kiosztja apának a feladatait. A szobáját szedje össze, csak ő tudja a dolgok helyét a szobájában. Ezért nevezik az ő szobájának. A karácsonyfát fel kell hozni, be kell állítani. Az autóból a cuccokat ki kell pakolni. Anya elfelejt osztozni apa megmentett foga feletti örömében. Pedig apának ez nagyon fontos.

Takarítás van ezerrel. A gyerek alszik, fél óra, az jó lesz, egy fél órába sok minden belefér. A nappaliban már rend van, a konyhát fel kell törölni, a fürdőt is, sosem lehet tudni...talán betoppan valaki. De hát ki? Szívünknek kedves emberek mind messze vannak. De hát ha mégis, sosem lehet tudni. A fürdőnek tisztának kell lennie. S már fel is kelt a gyerek, állapítja meg csalódottan anya. Legalább már tiszta a ház, emeli ki a pozitív oldalát apa.

Aztán valamikor ebédelni is kell. Mért ne lenne már az ebéd ünnepi? Gyertyával, díszterítékkel, talpaspohárral. Apa örül a jó étkeknek és puszit ad anyának. A baba nézi és csodálkozik rajta. Aztán ő is enni kér. Ennyit apa és anya közös nyugis december huszonnegyedikei ebédjéről. Apa eszik, anya etet. Bébiétel a gyerek feje tetejétől a talpáig és körülötte minden. Ennyit a konyha tisztaságáról Aztán kopogtatnak. Apa torkán megakad a falat.
A szomszéd a két hiperaktív gyerekével. Ajándékot hoznak s sütit. Akkor most muszály behívni őket. Megkínálni. Pedig még annyi minden hátra van.
Eltelt egy óra. Tányérok, poharak, szalvéták a nappaliban...A díszpárnák szanaszét, a függöny félrehúzva, a fiúk összevissza rohangásznak...ennyit a nappali tisztaságáról. S még mindig itt vannak. Azt mondják, ráérnek, csak négytől van programjuk. Apa kijön a babával a konyhában  matató anyához. A vendégek egyedül maradnak. Hátha észbe kapnak. Hátha elmennek. Így anya. S valóban elmennek. Működött. Anya elfeledkezett a vendégszeretetről.

A gyereket újra tisztába kell tenni. A gyereket le kell fektetni. Anya altat, apa alszik. Gyerek alszik.
Anya hagyja apát aludni kicsit. Elvégre dolgozott az éjjel.
Egy újabb fél óra csend. Elpakolás az ebéd után. Elpakolás a vendégek után. Áfonyaszósz. Őzhús kikerül a pácból. Húspotyolás. Apa felkel. Gyerek felkel.

Apa rászánja magát és beáll angyalnak. Hozza a fát. Mondja, jó, hogy van porszívó. Ezt úgy, bíztatólag. Mert mindenhol tűlevél. Másként nem lehet angyalkodni. Ennyit a nappali tisztaságáról.
Anya-baba átvonul a konyhából apával angyalkodni. Együtt fát díszíteni a baba első karácsonyán. Mert így tökéletes. És anyának ez fontos.
Éneket kellene próbálni az esti kántáláshoz. Apa még nem vette fel hozzá a zongorajátékot. Azt mondja, 20 perc s megvan vele. S énekelhetnénk fadíszítés közben. S akkor még tökéletesebb lesz. Addig a fadíszités szünetel. A gyereket tisztába  kell tenni, ünneplőbe kell öltöztetni.
Anya fürdik. Valahogy meg kell szabadulni a fasírt szagától. Baba kis rénszarvas ruhában unatkozik a hintaszékében. A zuhanyfüggöny mögül anya kukucskálósat játszik a babával. Meg mondokázik. Meg minden. Csak ne sírjon a gyerek. Apa még mindig zenél. Azt mondja, a szomszéd gyerekei mindent átállítottak, több lesz, mint 20 perc.

Anya folytatja  a fadíszítést...baba a színes égőket szopogatja. Megtépi a fát. Őzhús sül a lerben. Apa még mindig zenél. Még mindig nem tökéletes. Mert apa perfekcionista. A fa kész. A hús kész. Apa is kész. Húsz perc helyett két óra. S oda a közös fadíszítés. Apa énekelni akar. Gyakorolni. Gyerek lefeküdni akar. Zsémbelődik. Anya szomorú a nem-közös fadíszítés miatt. Altat. Apa csendben inget próbál kihalászni a szekrényből. Sikerül megtalálnia az egyetlent, amelyik vasalatlan. Másikat kell hozni. Emiatt a gyerek felkel. Nem akar visszaaludni. Apa mérges az ing miatt, baba nyűgös a tíz perc alvás miatt, anya kibukik. Inget vasal. Sír. Mert apának nem volt fontos a közös fadíszítés. Mert apa perfekcionista és a 20 perc 2 óra lett. S pedig még annyi mindent kellett volna. Fényképezkedni a fa mellett, elvégre ez a baba első karácsonya. Ajándékot bontogatni. Sír, mert apa nem érti őt. Nem tudja, hogy mi teszi boldoggá. Nem is gondolkodik ezen. Apa a vasalóasztal mellett állítja, hogy most márpedig gondolkodik. És megöleli az inget vasaló síró anyát. A könnycseppek az ingen vasalás közben hamar felszáradnak.

A fotókon anya még nem lehet rajta, mert piros a szeme a sírástól. A baba az égőket tépi le a fáról, szopogatás céljából. Apa fotóz. Anya elsminkeli a piros szemeket. Elkészülnek a fotók az első meghitt karácsonyról hármasban.
Most már tényleg kellene gyakorolni azokat az énekeket. Apa, anya énekel, baba ordít. Anya tisztába tesz (éneklés közben), baba ordít (pelenkacsere közben). Anya altat. Gyerek ordít. Anya megint kibukik. Pedig tudja, a tegnapi oltás mindent megmagyaráz. Apa altat. Gyerek ordít. Anya sír. Aztán anya altat, apa asszisztál. Gyerek elalszik.

Vacsorázni is kellene valamikor. Most végre, nyugodtan, kettesben, szentestén. A három napig pácolt, két órát sütött hús száraz, ehetetlen. Az íze amúgy jó lenne, de ehetetlen.  Még jó, hogy van másik változat is belőle. Anya kisüti a B tervet. Olajszagú lesz. Ennyit a fürdésről. Leülnek enni. Megcsörren a telefon. Apa felveszi. Kihül a hús. Apa bánja, hogy felvette. Ennyit a tökéletes vacsoráról kettesben, szenteste.

Énekgyakorlás. Anya szkeptikus. Ezek a németek nem értik ezt- mondja. Csak furának fogják találni. Apa bizakodó és elszánt. Biztosan tetszeni fog a szomszédoknak. Gyertyagyújtás. Indulás kántálni babyphonennal. A szomszéd lakóházban nincs jel, sietni kell. Meglepődnek. Örülnek. Látszik a csillogás a szemükben. Ők is velünk énekelnek. Elmagyarázzuk, hogy ez nálunk, odahaza, mindig része a szentestének. Csodálkoznak, helyeslik. Velünk énekelnek. Pedig azt mondják, nem hisznek amúgy. Meg hogy a karácsony nem sokat jelent nekik. Anya belátja, hogy apának igaza volt. Mármint a kántálással kapcsolatban.

Aztán sietés haza. Ajándékok. Anya túl szép és túl drága ajándékot kap. Nem érdemli meg. Mert nem örült apa megmentett fogának. Mert nem volt vendégszerető a vendégszeretetet próbára tevő vendégekkel. Mert nem értette meg, hogy apának mi a fontos. Mert megint kibukott, pedig egész végig arra koncentrált, hogy nehogy kibukjon. Mert nem volt türelme a babához. Mert szkeptikus volt a kántálással kapcsolatban. Mert mindent tökéletesnek akart szentestén és elfelejtette a lényeget:  "Közben a város zsibong, észre sem véve, hogy Isten meglátogatta bolygójukat. A fogadós el sem hinné, hogy az előbb Istent küldte el a hidegbe. Az emberek kigúnyolnák, aki azt mondaná nekik, hogy a Messiás fekszik egy tinilány karjában falujuk szélén. Túl elfoglaltak voltak ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegyék ezt az eshetőséget. De azok, akik akkor éjszaka nem vették észre a Felség érkezését, nem gonoszságból vagy rosszindulatból tették. Nem, csak azért nem vették észre, mert nem keresték őt." Max Lucado

Ezt olvastuk valamikor a babaetetés, ebéd és a vendégek érzekése között sietve, félfüllel, félszívvel.

Remélem, a facebookon megjelenő sok karácsonyfás, ünnepi asztalos, mikulássapkás, hóeséses, mosolygós, kellemes-ünnepeket-kívánós páros-családi kép mögött sokkal szebb, Kisdedkereső és Őt megtaláló december huszonnegyedikék és huszonötödikék rejtőznek.

Áldott ünnepeket mindenkinek!



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése