Életünk refrénei...

Végre, végre, végre tavasz!                    

Érzem, hogy könnyebben lélegzek.

Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, akinek megfakultak színei az elmúlt hosszú tél alatt...mindenikünknek szüksége van időnként egy kis melegre, egy kis napsimogatásra, megújulásra.

És ez jól is van így...tegnap óta nem rohanok a busz után...sőt, még a megállóban sem várok rá...most végre sétálok, amikor tehetem.

Hazafele bandukoltam a Marosparton ma délután, a nap már lement és olyan csendes volt minden, csak a lámpák fényei úszkáltak a vizen. Szeretem ezt a helyet, azt hiszem, a göröngyös földúttal, a széles parttal, a híddal és az emlékeimmel, amik hozzá fűznek. Nem tudom miért, de amikor itt vagyok, önkéntelenül is próbálgatom összegezni az életem...vagy legalábbis egy részét. Próbálom megérteni, kitalálni, összerakni, meglátni az összképet. Eddig még sosem sikerült...pedig hat év alatt voltak pillanatok, amikor azt hittem, megvan az utolsó darab is a puzzleből. S aztán, mielőtt beilleszthettem volna, felborult az egész. Mint amikor egy négykézláb mászkáló kisgyerek a 300 darabos, nagy türelemmel összeillesztett kirakós kellős közepébe landol...és sosem tudjuk meg, milyen lett volna, ha teljesen kész :)

    Nos, ma is kavarogtak bennem a kirakósdarabok...hol is tart most az életem? Hmm, azt hiszem, ismerős helyeken, ismerős igeverseknél, ismerős daloknál, ismerős érzéseknél, ismerős személyeknél...már jártam itt, már átéltem ezt. Deja vu...Igen, a refrénhez jutottam újra. Életem refréneihez.

"A refrén: a versnek, dalnak egységenként visszatérő része. Helye legtöbbször a strófa vége, de kezdheti is a szakaszt, ill. nagyobb szövegegységet is alkothat. Variánsai is lehetnek."

Már már szinte örülök neki, hogy erre a felismerésre jutottam ma.

Talán mindenkinek vannak refrénei. Visszatérő élethelyzetek, visszatérő emberek, visszatérő gondolatok, egy egy felismerés, ami újra és újra helyreteszi életét. Persze, ennek "variánsai is lehetnek", ahogy a meghatározásba írja :)

Életem refrénei számomra felbecsülhetetlen értéküek...és csak most jövök rá, hogy mik, de főként hogy kik is azok.

Nálam, úgy néz ki, a "strófa végén" térnek újra és újra vissza :) És huh, de hálás vagyok Istennek, hogy visszatérnek.

Bármi történjen, építsek bár óriási várakat az álmaimból, szenteljem ezeknek időmet, energiámat, egész valómat, amikor ezek a légvárak összedőlnek, végül hol találom magam? Mi az, ami megtart mégis? Hát a refréneim:

A családom, az otthonom, a szüleim, akik mégis, akkor is, annak ellenére is, szeretnek és akikre mindig számíthatok. És még csak meg sem tudom köszönni igazán.

"Akármerre indulj, akármi is űz tovább,
Hívhat messzi fény – otthon várnak rád.
Akármivé lennél – van, ki mindent megbocsájt.
Ha elcsüggedsz, ha félsz – otthon várnak rád.
A nagy remények útján a földi poklot mind bejárd,
Győzz vagy vesztes légy – otthon várnak rád."   ... nincs szavam arra, hogy ez milyen biztonságot ad.

Néhány barátom, abból az igazi fajtából,  akik tudom, hogy bármikor meghallgatnak, nem azért, mert bármi hasznuk lenne belőle vagy mert kötelességüknek érzik, hanem azért, mert fontos vagyok nekik. Mert ők azok, akiknek nem egy vagyok a sok közül, hanem én én vagyok. Ők azok, akik előtt újra és újra kiborulok és mégsem teszik le a telefont, mégsem mondják, hogy elég legyen :) Remélem tudjátok, hogy minden pénzt megértek!

És végül ott van életem főrefréne, az, ami összetartja a szakaszokat és nem engedi szétesni a verset: Isten. A féltőn, féltékenyen szerető Isten, aki mégsem engedi nekem, hogy bárki vagy bármi mástól várjam és akarjam a boldogságot, mint Tőle. Álmodok, tervezek, akarok, remélek, felteszek mindent egy  lapra, azt hiszem, megtaláltam végre, ami hiányzott és letelik egy "(vers)szakasz" az életemből. A gond az, hogy nem veszem észre: kihagytam a refrént. Ennyire lúzer vagyok, hogy kihagyom a lényeget. És akkor jön Ő, lezárni a szakaszt és emlékeztetni, hogy miről szól a versem. Kegyelmes Isten Ő, mert sosem zárja le végleg. Mindig van folytatás. Lezár egy szakaszt és bíztosít a folytatás felől. Csak éppen arra vigyáz, hogy Ő ne maradjon ki.

Tegnap és ma értette meg ezt velem. Van két ige, amibe minden ilyen zavaros szakasz után belebotlok, két, három dal, ami újra és újra felpofoz és helyrerak.

"Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!" Ézs. 43, 1  YESSS!!!

"Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket." Ézs. 43, 19  mégegyszer YESSS!

Ezekből tudom, hogy nem hallgatott el végleg Istenem.

Légváraim, kirakósaim összedőlhetnek, csak az alap kell erős legyen, hogy el ne vigyen a szél olyan útakra, ahonnan nem találnám a visszautat.

Életünk refréneit Isten írja és ezek tartják össze a "szakaszokat", különben mi lenne a versünkből?

Mindenkinek, aki olvas: tudom, hogy az utóbbi időben szontyoli a hangulat a blogban, nem valami tavaszváró, zsongó, szálló, de ezután igyekszem a pozitív hozzáállásomat sugározni, mert van olyan is! Ja és nem csak ilyen elszállt, elvont témákról írni, hanem kézzelfoghatóbbakról...mondjuk falfestésről...vagy muffinokról vagy éppen húsvéti nagytakarításról.

Sok napsütést, meleget és főleg csendet, mert azt hiszem, szükségünk van rá, így, húsvét előtt...